Tanulmányai során legtöbbünk biztos hallott már Budai Nagy Antalról, s az ő parasztlázadásáról. Elég sok településünkön van is ilyen nevű utca. De gondolkodtunk-e azon már, hogy a "Budai" előnév honnan is ered? Nem, nem Budapestről ill. Budáról és Pestről kapta.

Emberünk Budai Nagy Antal - akit 1437-es felkelés után Kolozsvárott ért el a végzet, születési dátumát homály fedi - kisnemesi család sarjaként Erdélyben töltötte napjait Diós településen.
Míg nem gondolt egyet és a távoli Csehországba vette az irányt, ahol a husziták tanait kezdte el követni és harcolt is mellettük derekasan sok új okosságot elsajátítva a háborús tudományokból.

Aztán mikor hazatért Erdélybe rögvest elkezdtek nem tetszeni neki a dolgok - így például a Zsigmondkirály-féle pénzrontás, vagy az, hogy őt magát Budait az egyház jól ki is átkozta idő közben. Ez akkor tájt komoly büntetésnek számított. Ekkor pedig szerzett magam mellé magyar és oláh parasztokat és jól felkelt. Ha jól tudjuk 1437 decemberének elején Kolozsvárott érte utol a vég.

Kép 1.: Bodonkút temploma Erdélyben

1315-ben Buda, 1424-ben Óbuda, Uybuda, 1441-ben Kysbuda, 1452-ben Nagybuda és Óbuda, 1457-ben Burjános Buda néven jelentkezik az oklevelekben. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)

Középkori templomról nincs adat.

Szent István-templomának romjai 1900-ban még láthatók voltak.

Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek.

A XVIII. században református anyaegyház. (Benkő J.: Transsilvania. II. 184.)

A XIX. században nem tud önálló lelkipásztort tartani, és ezért Magyarmacskás társegyháza lesz. (Ref. Névkönyv. 1883. 24.)

Régi templomuk helyett 1908-ban újat emelnek, melybe beépítik a régi elemeit és oszlopait. Umling Lőrinc által készített kazettás mennyezete elpusztult.

Középkori kis harangjának felirata: „IHS hilfe got Maria” .

  Forrás: Léstyán Ferenc Megszentelt kövek (innen: oszk.hu)

 

De minket most a neve, pontosabban családi előneve érdekel főképp. Fentebb már kiderült, hogy nem a Pest megyei Buda okán lett ő Budai. Már csak azért sem mert Buda akkoriban még nem volt olyan jelentős település néhány ezer fős lakosságával mint ma a kétmilliós Nagy-Budapest.

Szóval emberünk családja az erdélyi Nagybuda településről származik és innen van előneve is. Ez a titok nyitja.

Forrás: Wikipédia

 

Címkék: erdély kolozsvár nagy utcanév budai diós antal parasztfelkelés 1437 nagybuda

A bejegyzés trackback címe:

https://utcakep.blog.hu/api/trackback/id/tr624114667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása